Kulturális nap

 

Kulturális nap 2013.május 31.

 

 

large product photo

 

 

 

Iskolánk hagyományai közé tartozik többek között, hogy május utolsó hetében bemutatják az osztályok, mit csináltak a tanulás mellett az év folyamán. Ebben az évben május 31-re tűztük ki e nevezetes eseményt. A szorgos készülődés meghozta gyümölcsét. Szülők,  tanulók, nevelők egyaránt kellemes élményben részesültek.
A legkisebbek néptáncával kezdődött 9 órakor, akik többször is színre léptek, verscsokorral, modern tánccal és egyéni szavalattal is.

 

large product photo

 

 

large product photo


A 2.-osok sem maradtak le tőlük: szórakoztató táncprodukciójuk, valamint 2 tanuló verse szintén nagy tapsot váltott ki. A délelőtt egyik színfoltja volt a 3-4. osztály közös néptánc bemutatója, ezt követően a harmadikos Gyöngyi Dominik vidám hangulatú, élményszerűen előadott verse, amellyel már a költészet napján is nagy sikert aratott. Kovács Lénárd 5. osztályos tanuló is hozta a szokásos formáját egyéni stílusú előadásmódjával.
Nagy taps kísérte az 5. és a 7. osztály Tavaszköszöntő illetve Európa című táncait is.
Az idei kulturális napot a 6. és 8. osztály válogatott színjátszói zárták a Kukás guru című színdarabbal. Igen nagy sikert arattak.

 

Köszönjük a szórakoztató délelőttöt valamennyi szereplőnek és a közreműködő pedagógusainknak!

 

large product photo